A jojoba (Simmondsia chinensis) a szegfűfélék (Caryophyllales) rendjébe tartozó (Simmondsiaceae) család egyetlen képviselője, amely az Arizona, Kalifornia és Mexikó területén található Sonora- és Mojave-sivatagokban honos. Nagyon igénytelen növény, bárhol megél, épp ezért sokfelé elsivatagodás megakadályozására is telepítik.

Mondják, zsozsobának, ejtik hohobának, nálunk azonban jojobaként ismert a sivatagi növényből nyert olaja. A növény minél öregebb, annál bővebb termést ad. Magjának olajáért ipari mennyiségben termesztik. A jojoba  egy erős évelő örökzöld fás cserje, mely egyes leírások szerint 1-1.5, mások szerint 4-4,5 m magasra nő meg. Hosszú gyökerei (akár 10-12 m) és ehető gyümölcse van. A legalsó ágai a legfejlettebbek, s általában félkör alakúak. A növény akár fél évet is kibír víz nélkül, s ellenáll a legnagyobb aszályoknak is. Hosszú gyökereinek köszönhetően gyakorlatilag bármilyen körülmények között életben képes maradni, azonban elsősorban a száraz, kopár területeken érzi jól magát.  Széles koronáját kb. 3 cm hosszúságú, ovális, vastag, szürkészöld levelek alkotják, amelyeket vékony viaszréteg fed, megakadályozva a vízveszteséget és a kipárolgást. Egynemű, apró, szerény virágzatú. Kora tavasszal nyíló zöldessárga virágai virágporfelhőket varázsolnak a Föld északi féltekéjén.

A szél végezte megtermékenyítéssel kialakul a toktermés, melyben dióra vagy kávészemre hasonlító egyetlen magot találunk. A bennszülöttek CofeeBerry-nek nevezik. Változatos elnevezései arra utalnak, hogy a jojoba magja sokféle állat kedvenc eledele. Napjainkban Mexikóban, Argentínában, Peruban, Ausztráliában, Izraelben, Spanyolországban és az USA déli államainak szárazabb területein is találunk jojobatermő vidékeket. A betakarítást emberi erővel végzik, mert a termések nem egyszerre érnek meg. A jojobaolajat főként a kozmetikai iparban használják. Jojobaolaj magas E-ß-karotin tartalom, vitaminok: A, C, B, E vitamin; P, K, Na, Ca, Mg, Fe.

Mindamellett használják még nagy hőálló képessége miatt az autógyárak. A dízelmotorok működésére is jótékony hatással van. Arab kutatók kiderítették, hogy a jojobával meghajtott motorok kevesebb káros szennyeződést bocsátanak ki, csendesebb és hosszabb működést tesznek lehetővé, miközben ugyanolyan jól teljesítenek, mint a hagyományos dízelolaj, írta a New Scientist. Egyiptomban néhányan már kifejezetten azzal a céllal ültettek jojobát, hogy üzemanyagként használják fel.

Használják még étvágycsökkentő szerekben, gyertyakészítés, vízlepergető anyagok, tűzálló anyagok és különféle kenőolajak gyártása. Fehérjedús hulladékát a takarmányozásban használják fel. A Jojoba növényt az USA-ban termesztik is az 1970-es évek óta.  gyógyászatban aknék, ekcémák és a pikkelysömör elleni szerekben. 

Már az indiánok is gyógyszerként használták bőr- és hajápolásra, napfény elleni védekezésre, sebek fertőtlenítésére. Elsőként egy spanyol misszionárius, Junipero Serra említi 1769-ben a jojobát, tőle tudjuk hogy az indiánok testápolóként, bőrükre és hajukra kenve használták, belsőleg pedig gyomorfájásra fogyasztották. Két arizónai kutató 1935-ben számol be róla, hogy a jojoba olaja meglepő hasonlatosságot mutat az ámbrás cetek velőzsírjával. 1975-ben az amerikai Nemzeti Tudományos Akadémia tanulmányt készített e haszonnövényről, a tanulmány szerint ez a folyékony arany, tökéletes cetzsírpótléknak bizonyult. Raimundo Gladstone professzor a következőket írta róla: „A jojoba különösen jól terem a sovány talajon, szárazságtűrő és kevés gondozást igényel. Műtrágyázásra nincs szükség, növénybetegségek nem lépnek fel rajta, nincsenek rovarkártevői, nincs olyan állat, amely lelegelné, s annyira nedvdús, hogy megkímélik a bozóttüzek is. E ragyogó képességeit ráadásul százötven éves koráig megőrzi.”

A jojoba olaja, szinte folyékony viasz, olvadáspontja 10°C-on van. Színe aranysárga, könnyű összetételű és mélyen beszívódik, így bázisolajként jól használható.  Ellenáll az oxidációs folyamatoknak, ezért nagyon nehezen avasodik meg, azaz hosszan eltartható, illetve növeli a vele kevert olajak tartósságát is. Viaszos észterei nagyon hasonlítanak az emberi bőr által termelt faggyú észtereihez (mely a bőrünket védő hidrolipid film része), így kiválóan erősíti a bőr védelmi funkcióit, megköti a nedvességet a bőr szarurétegében, növeli annak rugalmasságát. Nagyon fontos tulajdonsága, hogy meggátolja bizonyos mikroorganizmusok életfunkcióit, mint például az aknék kialakuláűsában jelentős baktériumokét, így ezekbe a krémekben hasznos összetevő.

• Antiallergén, így bármely bőrtípusra nyugodtan használhatod. Intenzív ápoló hatása miatt hetente 1-2 alkalommal elég vékony rétegben a bőrödbe masszíroznod.
• Magas ásványi anyag és vitamintartalmával napozás után vékony rétegben a bőrre kenve nyugtatja az irritált bőrt. Nem fényérzékeny. Természetes, 3-4-es UV faktorú
• Kötőszövet-erősítő hatása révén ránctalanító hatású és megelőzi a ráncok kialakulását is.
• Kiválóan alkalmazhatod terhességi csíkok megelőzésére, vagy kezelésére.
• Magas E-vitamin tartalma védelmet nyújt a káros szabadgyökökkel szemben.
• Magas antioxidáns-tartalma miatt nem avasodik, így nagyon tartós.
• Hajhullás, száraz és zsíros haj kezelésére egyaránt kitűnő választás.
• Kismama hasolaj a striák ellen: keverj össze 5 ml jojoba olajat 15 ml szőlőmagolajjal és adj hozzá 5-10 csepp levendula olajat és/vagy ylang-ylang illóolajat. Rázd össze és használd esténként, vékony rétegben a bőrödre kenve.
• Csecsemők és gyermekek bőrének az ápolására is alkalmazható. 
• Ekcémás és aknés bőrre is alkalmazható
• Sminklemosónak és hajvégápolónak is kitűnően használható

Ezért is használjuk mi is termékeinkben ezt a csodálatos olajat. Többek között megtalálható a C-vitaminos arcszérumban, gólyos dezodorjainkban, a Baba termékcsaládunk bőrápoló olajában, és a körömágyápoló szérumunkban is. 

'Jobb lett volna, ha ugyanabban az időben jössz- mondta a róka.-Ha például délután négykor érkezel majd, én már háromkor elkezdek örülni. Minél előrébb halad az idő, annál boldogabb leszek. Négykor már tele leszek izgalommal és aggodalommal; fölfedezem milyen drága kincs a boldogság. De ha csak úgy akármikor jössz, sosem fogom tudni, hány órára öltöztessem díszbe a szívemet...Szükség van bizonyos szertartásokra is.

- Mi az hogy szertartás? - kérdezte a kis herceg.

-Az is olyasvalami, amit alaposan elfelejtettek- mondta a róka.- Attól lesz az egyik nap, más mint a másik, az egyik óra különböző a másiktól. Az én vadászaimnak is megvan például a maguk szertartása. Eszerint minden csütörtökön elmennek táncolni a falubeli lányokkal. Ezért aztán a csütörtök csodálatos nap! Olyankor egészen a szőlőig elsétálok. Ha a vadászok csak úgy akármikor táncolnának, minden nap egyforma lenne, és nekem egyáltalán nem lenne vakációm. '

Szertartás, ünneplés, vakáció. 

Boldogságot sugárzó szavak, de hogy vagyunk vele valójában? Képesek vagyunk ünnepelni? 

Évekkel ezelőtt egy barátom mondta nekem szomorúan lesújtva, hogy azt vette észre, nem tudunk ünnepelni. Elfelejtettük hogyan kell. 

Az ünnepet jellemezhetjük azzal, hogy kitüntetett és pontosan meghatározott időtartamról van szó, mely alatt a mindennapokban szokatlan cselekvés a természetes. A másik meghatározója, hogy ismert a kezdete és a vége. 

Amikor gyerek voltam imádtam az ünnepeket. Bármit ami kiszakított a hétköznapok egyhangúságából és valami mást, valami újat nyújtott, megdöccentve a mindennapok egyhangúságát. Szerettem az iskolai ünnepeket, amikor felbolydult méhkasként zsongott az épület, ahol végre köpeny nélkül, kopogós cipőben parádézhattam. És persze egy ünnep mindig felborította a tanítás menetét, vibrált a levegő valami izgatott várakozástól, pirospozsgásabbak voltak az arcok, felszabadultabbak a nevetések, mert mindenki tudta, hogy ez a nap lazább lesz mint a többi, nincs aggodalom, ma senkit nem hívnak a táblához, az örömé és az életé a főszerep. Ünneplők, versek, dalok és a szabadság lehelete. 

Az otthoni ünnepeket is szerettem. Talán az egyedüli lány voltam a korosztályomban, aki a húsvéttól sem kapott sikítófrászt. Izgatottan vártam otthon a locsolókat, ilyenkor mindig volt otthon süti, üdítők és a várakozás, hogy mikor jönnek, kik jönnek, meddig maradnak és mit mesélnek? A máskor oly csendes otthon megnyílt a látogatók előtt, vendégek jöttek, akik kedvesek voltak, meséltek és legyezgették női hiúságomat.

''Az a tény, hogy minden kultúrában találkozunk ünnepekkel, arra enged következtetni, hogy
azok meghatározott funkciókkal rendelkeznek, éspedig olyan funkciókkal, amelyek nélkülözhetetlenek és semmi mással nem helyettesíthetők.'' írja Andor Csaba

Aztán valahogy elkezdett a világunk egyre gyorsabban pörögni. Az ünnepek már egyre kevésbé fontosak,  legalábbis abban a formában ahogy régen ünnepeltük őket. Mára az ünnep szertartásai lassan kikopnak az életünkből. Annakidején elképzelhetetlen volt, hogy valaki a karácsonyt ne az otthon melegében, feldíszített karácsonyfa és szerető családja körében ünnepelje. Miközben manapság, a túlhajszolt tempó eredményeképpen, legtöbben mire az év végére érünk, másra sem vágyunk, minthogy lehetőleg jó távol legyünk mindentől és mindenkitől, kipihenhessük az elmúlt időszak agyatlan rohanását. A legtöbben hidegrázást kapnak a gondolattól, hogy terülj-terülj asztalkámat varázsoljanak a család orra elé, nem is beszélve a az ajándékokról, a megfelelően hangulatossá varázsolt, csilli-villire takarított otthonról és szívesen elmenekülnek egy szállodába, ahol kiszolgálják őket, és így megszabadulhatnak az ünneppel járó nyűgtől. Igen, kinek marad manapság erre energiája? 

De akkor mi lesz az ünnepekkel? Tényleg nem vágyunk már a varázslatokra, a hétköznapok monotóniájának legyőzésére?  Nincs szükségünk szertartásokra? Tényleg nyűg az ünnepi előkészület?

 'A szertartás mindig kiemelkedés a hétköznapokból, visszakapcsolódás az egységhez és a teremtéshez. Ahol egységre törekednek, ott gyakran szertartás történik - és ahol szertartás történik, ott megjelenik az egység. Az egység a világgal, a kapcsolat azzal, ami túlmutat az emberen, az egyszeri emberi létezésen. A szertartás lényege az élmény, az átlényegülés, a meghaladás, a tudatosság, a külső és belső előkészületek, esetleg próbatételek, az idő megszentelése és az élet megszentelése - amikor az idő puszta mennyiségből egycsapásra minőséggé változik át.'( Csörgő Zoltán)

 'Szent idő'

A legtöbb mai ember ünnepeiből hiányoznak a szertartások, hiányzik az érzelmi elmélyülés, összekapcsolódás, meghittség élménye. Elavultnak, unalmasnak és idejétmúltnak tünhetnek a régi szertartások és szokásai az ünnepnek. Ezért fontos, hogy az ünnepek ne csak ismételjenek, hanem rendre új elemekkel is
bővüljenek, különben hamar kiüresednek. Vagyis újítsuk meg és szabjuk személyre, és korra az ünnepeinket!

Ez a nap más mint a többi. 

'Az ünnep apokaliptikus természetű: ... az ember lehántja magáról Énjét, igazi lényében
megnyilatkozik, és a közösségben minden emberrel egyesül.' (Hamvas Béla)

 Miért kophattak ki az ünnepek az életünkből?

Szépen lassan leszoktunk arról, hogy elegáns öltözékben látogassunk el bizonyos helyekre, megtisztelve ezzel az eseményt, a hely szellemét, az előadókat és magunkat is. Ma már nem öltözünk ki ha elmegyünk egy moziba, egyre kevésbé, ha meglátogatunk egy színházi előadást és előfordul, hogy az operába is farmerban és ingben ülünk be.

Pedig az előkészület, a test és lélek ünneplőbe öltöztetése is egy ráhangolódási rituálé az előttünk álló eseményre. Az elidegenedés és az elmélyülés elutasítása általános trend lett az életünkben. A rohanás, a túlhajszoltság, a fáradtság  és a kényelem végül legyőzi az igényünket a meghittségre, az ünnepek megülésére, megélésére. Mert az  ünnep előkészítésén megintcsak dolgozni kell, az energiát igényel. A szertartásokat elő kell készíteni, ki kell találni, meg kell szervezni, és már annyira elcsigázottak vagyunk a hétköznapokban, hogy nem tudunk plusz energiát fektetni sokszor olyan dolgokba sem, amik pedig végül megtérülnének, hisz pont a feltöltődésünket szolgálják. Paradox és szomorú helyzet.

Ki kell alakítanunk a saját ünnepeinket

A mindenkit érintő 'kötelező' és elfogadott ünnepek, (nemzeti, állami, vallási) mellett megvannak a saját ünnepeink ( családi, születés és névnapok, évfordulók) mindezen túl kitalálhatunk magunknak saját ünnepeket is. Apró hétköznapi szertartásokkal törhetjük meg a mindennapi fárasztó létezést. Ünnepet varázsolhatunk szinte bármiből. Apró szertartásokat találhatunk ki magunknak, amivel kis időre kiszakítjuk magunkat a megszokásokból. Alakítsuk ki a magunk rituáléit. Szertartások nélkül nincs ünnep. Az ünnepek minden alkalommal megerősítik a kapcsolatokat. Minél személyesebbé alakítjuk, annál inkább a sajátunknak érezzük, annál nagyobb erővel bírnak és erősítik a kapcsolódásokat.  

Ezek a magunk által kialakított rituálék keretet adhatnak életünknek, tágabb és szűkebb értelemben, segítenek biztonságot teremteni, keretek közé helyezik széteső életünket. Értéket és értelmet adhatunk a létezésünknek segítségükkel.: Ha megünneplem, értékes, ha értékes máris jobban érzem magam benne.  Ha foglalkozom vele, kitalálom, megszervezem, időt fordítok rá, máris értéket adok neki, mint ahogy a Kisherceg tette a Rózsával. ' Az idő, amit a rózsádra vesztegettél: az teszi olyan fontossá a rózsádat.' Tehát fontos időt vesztegetnünk a nekünk fontos dolgokra. Vagyis, meg kell gondolnunk mire vesztegetjük az időnket!

A szertartások rituálék szerepet kaphatnak a gyógyításban, a szépségápolásban, az étkezésünkben és bármely területének az életünknek. 

Az ünnepek megélése akkor is fontos, ha nem vagyunk kapcsolatban. A kapcsolódásunkat az élettel, az örömmel, a létezéssel egyedül is megünnepelhetjük. Egészen sajátos ünnepeket is kitalálhatunk. Van akinek a reggeli tökéletes habos kávé elkészítése a reggeli szertartása, amivel ünnepivé emeli a nap indítását. Gondoljunk csak a japán teázási szertartásra, ahol minden mozdulatnak jelentősége és fontossága van. Ha az ünnepre gondolunk nemcsak grandiózus tüzijátékok és embertömegek megmozdulásaira asszociáljunk Az ünnep csodája, hogy lehet akár egészen apró, bensőségesen egyéni. Megteremthetjük magunknak akár nap mint nap. Rajtunk múlik mit emelünk ünnepivé az életünkben!

'Az ünnep felment és kiszakít a mindennapi kötelességek terhétõl, kiragad az itt és most korlátaiból. „Akit magával ragad az ünnep, az nem egy kronológiából egy másikba lép át – mondja Nyíri Tamás –, hanem az idõbõl az örökkévalóságba.'

Ha nem ünnepeljük meg az ünnepeinket, a napok szürkesége legyűr bennünket. Lelkünk egy folyton szomjazó szikkadt sivataggá válik, és lassan azt érezzük, hogy kiégtünk.

Ha kialakítjuk a saját, csak ránk jellemző személyes ünnepeinket, olyan szertartásokkal, amik akár szakítanak is a régi hagyományokkal, új tradíciót teremthetnek. Találjuk ki milyen módon tudunk mi ünnepelni! Legyenek saját szertartásaink, teljesen új szokásaink. A lényeg, hogy a hangulat, az érzés, az ünnep öröme a közös előkészület és az együttes ráhangolódás megmaradjon, mégha felújítva is. Formáljuk a képünkre az ünnepek menetét, hogy meg tudjuk ünnepelni azokat. Mert a szertartások és az ünnepek  nagyon fontosak az életünkben, hogy összekapcsolódhassunk másokkal, és kapcsolatban maradjunk a lelkünkkel, amit ünneplőbe öltöztetünk ezen alkalmakkal.

 Azt mondom, ünnepeljünk!

Ünnepeljünk évfordulókat, napfordulókat, vallási és évszakváltó ünnepeket. Családi és saját magunk által létrehozott ünnepeket! Tanuljunk meg ünnepelni, éljenezni az eseményeket, az életet! Ne forduljunk el az ünnepektől, hanem alakítsuk őket a saját ízlésünk, életünk, felfogásunk és érzelmeink szerint!  Ünnepeljünk barátokkal, rokonokkal, sokan, vagy egyedül! De ne hagyjuk elveszni ezt a lehetőséget az örömre, a meghittségre, a kapcsolódásra. Mert szükségünk van rá!

Nos megtörtént, elkaptam. Legrelevánsabb bizonyítéka, hogy nem éreztem szagokat.

Ez egy nagyon bizarr élmény. Azt mindenki ismeri, amikor bedugul az orra, mint a tök, sebbit deb érez, és levegőt seb kab. És ilyenkor, úgyanúgy nem érzünk illatokat sem, már csak azért sem, mert mint a partra vetett hal, a szánkon próbálunk némi életmentő oxigént pumpálni a rendszerbe. De az az élmény, amit az új vírus okozott nekem, egy teljesen más dimenzó.

Először is, egyáltalán nem dugult el a légzőszervem, tisztán áramlott benne ki-s be a levegő, mindenféle gát nélkül. De mintha egy hermetikus búrában élnék, abszólut semmilyen illatfoszlány, halvány aroma nem édesítette, vagy szinezte. Olyan furcsa érzés, mintha süket lenne az orrom.

Persze  próbálkoztam, és mindenféle dologba belenyomtam, amiről tudtam, hogy igenis erős aromával bírnak, de semmi. Megdöbbentő üresség. Erőből hatalmasakat lélegeztem, és minden alkalommal  beletoltam az orrom például légzéskönnyítő krémbe, vagy az eukaliptusz olajba. A kedvenc levendulavízemet is reménytelenül szaglásztam. Mindhiába, ellopta tőlem az illatokat ez a betegség.

És ami ilyenkor ezzel jár, az ízeket is.

Lehangoló volt az első étkezés, ahogy unottan rágcsáltam az olivás ciabattámat, különböző zöldségekkel. Tökéletesen mindegy volt, hogy mi van előttem, és mit csócsálok, csak a túlélés ösztöne és a korgó gyomrom hajtott, hogy eleget tegyek ez életfenntartó rituálénak. Amit észlelni tudtam azok kizárólag az alapízek voltak, Ha valami nagyon sós volt, vagy édes, esetleg savanyú, az vegytisztán megjelent ízérzés szinten, de hogy az édes az káposztás tészta vagy sütőtök? A sós pedig pesztós tészta vagy sós mogyoró? Csukott szemmel nem tudtam volna megmondani.

S mivel ez a hirtelen támadt észlelési fogyatékosság nem múlt el egyik napról a másikra, kitaláltam mivel dobjam fel mégis az étkezéseket.

És ez nem az volt, amit egy barátnőm javasolt, aki szerint ez egy remek alkalom, hogy végre olyan ételeket egyek, amik szuuper egészségesek, viszont én nem szeretem őket. Habár az ötlet abszolút praktikusnak tűnt, és egy hosszú percig komolyan latolgattam a megvalósítását, de ennyire mégsem  éreztem magam mazochistának, hisz a helyzet az, hogy ezek az ételek még ránézésre sem okoznak örömöt, és ebben  a helyzetben nekem örömre volt szükségem.

Használjuk a többi érzékszervet

Ha bármilyen érzékszervünk kiesik, mind tudjuk, hogy a többeik kiélesednek. Azért is, mert nyilvánvalóan sokkal jobban kezdünk azokra támaszkodni, ami még nyújthat nekünk információt a világról. Szóval mi maradt nekem?

A látás.

A színek

Elkezdtem jobban figyelni a tálalásra. Legyen a szemnek szép, amit eszem. Nézegettem a zöldségek színét. Felfigyeltem az élénk pirosakra, a harsány zöldekre és simogatóan meleg sárgákra. Paprikából minden színből kerüljön a tányérra. Az összes színnek teret akartam adni, összepárosítva  az árnyalatokat.

A formák

Nézegettem hogyan szeleteljem a sárgarépát? Csíkokra vagy kerekre?  A bíborlila cékla kockában mutat vajon jobban?

A tapintás

Amikor kézbe vettem az ételt, mint egy gyerek játszottam vele. Méregettem a súlyát, vajon elég tömött e belül? Vagy könnyű és üreges, de azért feszes, vagy már tottyadt?

Hogy szalad benne a kés? Könnyen vágja, harsogva hullik szeletekre, mint a nedvességtől duzzadó paprika? Vagy gumiszerű, mint  a pár napos répa, amit kínszenvedés pucolni a hámozóval, mert olyan mint az öregember bőre, csak húzódik és ráncol.

Ha az ízeket nem is éreztem a komótós őrlés közben, de azt igen, hogy milyen az állaga a tápláléknak.  A paradicsom, aminek kemény volt a külseje, de belül lédús volt és kissé szivacsos. A hagyma ami harsogott a fogaim között és nagyon enyhén még a csípését is kivettem. A retek ropogott, az uborka recsegett, a répát pedig csak elszántan rágni és rágni kellett sokáig, hogy apró darabokra essen szét a számban, kicsit száraz kockákra, mint a legó.

Az emlékezet

Ez viccesen hangozhat, de minden alkalommal nagyon erősen koncentráltam magamban és próbáltam rávenni az agyam, hogy  éreztesse velem, amit nem éreztem. Emlékezni akartam iszonyú energiával az ételek ízére. Annyira szívósan erőltettem, hogy felidézzem az aromákat, hogy szinte néha már azt képzeltem, hogy tényleg érzem, de ha nem is érzem valóban, legalább emlékszem, mit kellene éreznem abban a pillanatban, amikor megszállottan  majszoltam a vajas kenyerem.

Ami viszont szinte totálisan kivitelezhetetlen és értelmetlen erőlködésnek tünt ebben a helyzetben, az a főzés volt :)

Egy barátnőm azt állítja, ő nem szereti kóstolgatni az ételt főzés közben, hanem folyamatosan szagolgatja és az illata alapján dönti el, elég ízletes e már a koszt. Ezt bevallom el sem tudom képzelni hogyan működik a gyakorlatban. E beszélgetés után bevallom  egyszer én is próbáltam megsaccolni, hogy vajon elég sós e az étel, de a párom szerint sem vagyok egy vadászkutya, még a legjobb napjaimon sem, úgyhogy én maradok az ízlelésnél. Na most ugye,  pont ez nem működött. Úgyhogy a főzés egy elég nehezen megoldható kihívás elé állított, miután nálam a dekázós, mérleges kimérős főzés nem játszik. Végül közös megegyezéssel azt nagyjából föl is függesztettem egy időre :D

Sosem ettem még  ilyen koncentráltan

A lényeg persze most is az volt, hogy ne keseredjek bele a helyzetem  ilyetén alakulásába, és kihozzam azt a jót az egészből, amit tudok. Nem nehézség, hanem egy lehetőség volt. És ha majd visszatérnek végre az ízek és illatok, ezt a pluszt megőrzöm továbbra is, ezzel emelve egy magasabb fokra az étkezés okozta élvezetet. És bármit is csinálok eztán eszembe idézem, hogy használjam az összes érzékszervem , ezzel is erősítve a pillanat élvezetét és átélését.

Egyet jegyezz meg, ha koszosnak tűnik ki, akkor már jócskán az is!

Van aki szereti kiráncigálni a használt ágyneműből a párnákat és paplanokat? Hát igen, gondoltam..nem sokan. Van aki kimondottan utálja, és ezért aztán folyton húzza-halasztja a higiéniai okokból végül elkerülhetetlen ágyneműcserét. És van aki szimplán megfeledkezik róla.

Te is ilyen vagy?

És ha azt mondom, hogy ha minden nap fürdesz ágyba bújás előtt, akkor is érdemes lecserélni legalább, de legkésőbb két hetente?

Ha néha elblicceled és kihagyod az esti zuhanyt, akkor persze ez az intervallum bizony lerövidül..és hetente ildomos lenne új ágyneműt húznod. (mondjuk amúgy is, de nem akarlak ezzel frusztrálni már az elején)

Értem, én az ódzkodást, nekem se a kedvenc szórakozásom..viszont:

Ha teszem azt a sminket sem mosod le rendesen, mert sokáig tartott az este és épphogy volt erőd lefekvés előtt egy gyors fogsikálásra, akkor annak nyoma marad a párnádon, talán a takaródon is. 

Ha nem mosol csak hetente hajat, mert szerencsés csillagzat alatt születtél, vagy tanyán élsz, ahol a légszennyezettség aránylag elkerül, így simán megúszod a napi-kétnapi hajmosási ceremóniát, vagy csak mert azt is utálod, akkor a hajról a kosz, a zsíros szennyeződés és maguk a hajszálak is ugyancsak a párnán és a lepedőn landolnak.

Ha anyád hiába beszélt neked, te mégis az ágyban eszel, akkor időnként csoki, jégkrém vagy ketchup foltokkal és bogánccsá száradt morzsákkal is tetézed a koszolódási időt. Észrevetted már, hogy semmi a világon nem tud úgy szúrni, mint egy kétnapos morzsa az ágyban?

Ugyanígy a számunkra láthatatlanul testünkről katapultáló bőrdarabkák, elhalt hámsejtek, szőrszálak vagy kedvesünkkel együtt töltött hancúrozásunk is nyomott hagyhatnak az ágyneműnkön.

Ha ne adj isten még izzadsz is esetleg éjszankánként, hát gondolhatod, hogy az is ott dekkol most már a lepedőn, az egész hivatlan galerivel együtt.

És ha ez még nem lenne elég, előfordulhat, hogy a kutyád és/ vagy a macskád, állatimádóknál mindkettő- a hörcsöggel és a papagájjal kiegészítve -az ágyadban köt ki éjjel, esetleg nappal is, akkor az ő szőrük, tolluk, tappancsnyomuk is mind-mind az ágyneműt színesítik. ( szerencsés esetben csak az) ( mármint a toll és szőr és ..)

Aztán ott van még az ablakon bekúszó pollen, és a mindig mindenhol állandóan és kiírthatatlanul jelenlévő, szinte láthatatlanul megülő szimpla házi por. Ha allergiás vagy, ezt érdemes elkerülnöd, ha nem, akkor is, hogy ne is legyél az!

Ééés azt mondják, hogy bár szerencsére nem látjuk őket, de a mi elhullott szarudarabkáink éltető táplálékot nyújtanak mindenféle rémísztő horrofilmet idéző lényeknek, atkáknak. (Ne akard tudni!)

Na, ha az eddigiek nem, ez most tuti kiverte a biztosítékot, és sikítva szaladsz ágyneműt cserélni!

Remélem. 

Mert, ha nem azzal bizony azt is kockáztatod, hogy a bőröd reggel kikelve az ágyból koszosabb és szennyezettebb, mint amikor este beledőltél. És ezért aztán hamarabb eltömődik, pattanások, miteszerek jelennek meg rajta, te pedig nem érted, hogy miért, hisz kinőttél már a tinédzserkorból rég. És persze a hajaddal ugyanez a helyzet. Akkor hiába a havonta váltogatott drága arclemosó és tonik és bőrradír és a legkülönfélébb samponok armadája, valamiért nem működik a dolog, és kudarcnak bizony köze lehet az elmismásolt ágyneműcseréhez is.

( Itt jegyzem meg zárójelben, hogy ugye az eszedbe se jut, hogy utcai ruhában dőlj bele a megvetett ágyba???)

Ok mielőtt rámküldöd az illetékeseket rémhír terjesztésért, és riogatásért vagy csúnya kommentháborúba bonyolódnál velem..vagy elrohantál még négy garnitúráért, hogy kétnaponta lecseréld huzatokat és fertőtlenítsd nagyjából az egész lakást, miközben az ágyad légmentesen záródó nejlonbúrába csomagolod, ahogy kiszellőztetted reggel, hogy ne támadhassa meg semmilyen láthatatlan űratka, lazíts, vegyél vissza! Kérlek ne ess át a ló túloldalára! A steril környezet legalább annyira veszélyes, mint a baktériumtól hemzsegő, és az immunrendszernek is hagyj némi tennivalót, mielőtt keres magának valami ijesztőbb játékot!

Azt hiszem a heti ágyneműcsere, napi tisztálkodás, a smink alapos eltávolítása, a párnazuhat kétnaponkénti cseréje mellett számbaveszed, mely körülmények igazak rád..akkor józanul átgondolva kialakíthatsz egy vállalható ágyneműcsere stratégiát.

Ha pizsiben, hálóingben alszol akkor máris van egy védelmi vonalad az ágynemű és a testedről távozó szennyezőanyagok között. Nappalra pedig- miután jól kiszellőztetted a testmelegedtől langyos ágyat, -érdemes letakarni pléddel, ágytakaróval, hogy a por inkább azon telepedjen meg napközben.

Plusz, grátisz jótanács..a családtagok is kivehetik a részüket a paplannal való bírkózásból, szóval oszd ki a feladatot néha másnak! És a végén mindig kifizetődik, mert a tisztán felhúzott ágyneműbe huppani este, azért az bónuszöröm.

És ha már végre lerángattad a piszkos huzatokat, gondolj a kéretlen atkahadra, akik valószínűleg még mindig ott kapaszkodnak a lepedődön, de ahelyett, hogy undorodva a kukába hajítanád az egész zubehört, nyomd rá a kakaót a mosógépen, minimum 60 fokon, de lehet több is. Mindenképp vedd figyelembe, mit bír az anyag,hogy csak az élősködő kompániát vágd haza, ne a kedvenc ágyneműd!

Minél magasabb a hőmérséklet annál tutibb, hogy kipucolod a ijesztő kommunát. Vagy-bár tényleg nem akarok anyád helyett anyád lenni, és mintaháziasszonyt nevelni belőled; szóval csakis, ha kedvet érzel hozzá a saját egészséged biztonsága érdekében, - ki is vasalhatod!

Mert az aztán a végső leszámolás Kis Tokióban. Akarom mondani az ágyneműben. Jó éjt!

Az érzékek piaca

Életünk a cyber térben

Valamelyik nap megláttam a szemem sarkából egy cikket, ahol azon morfondírozott a szerző, hogy vajon tényleg valódi e a világunk, vagy elképzelhető, hogy egy a filmhez hasonló mátrixban élünk?

Az igazság az, hogy mostanában én is ezen tépelődöm.

Mert nézzük csak mi az, amit ma már nem a cyber térben élünk meg?

Egy ideje megfigyelhető, hogy szépen lassan átcsúszunk a cselekvő, mozgolódó lényekből statikus felhasználókká. A kinti világból a monitor mögöttibe. Őrületesen sokan kezdjük úgy a munkanapot, hogy lehuppanunk a számítógép elé, parktikusan az okoseszközön intézzük a  pénzügyeinket, bármilyen lehetetlen helyen és helyzetben bankolhatunk, utalhatjuk a pénzünket keresztül-kasul a virtuális térben. A monitor elé szögezve építünk birodalmakat, lakberendezünk  vagy lövöldözünk ellenséges  zombikra vérmérsékletünktől függően, ott beszélgetünk és koccintunk a képzeletbeli térben a barátainkkal, ott  tartjuk a kapcsolatot a családunkkal, ott tanuljuk a matekot, kereket cserélni vagy origamizni és ott keresgélünk a nagy Ők között is, hanyag és laza kézmozdulatokkal söprögetve a képernyőt.

És a kijelzőn válogatunk a gombamód szaporodó webáruházak elképesztően változatos kínálatában. Kihagytam valamit? :D

S ha ez nem lett volna eddig is egy kicsit ijesztő és egyre gyorsuló tendencia, a  járványhelyzet is lökött még egy nagyot rajtunk, hogy átessünk a webvilágba.

Most már azok is, akik eddig őrdögtől valónak tartották és megpróbálták elkerülni az interetes zombivá válást, ha nem  élnek a világháló  adta  lehetőséggel, valóban nehézzé, bizonyos szinten akár lehetetlenné teszik az életüket.

Vásárlás két vagy három dimenzióban?

Ha te is  szeretsz piacra járni, átérzed a mostani csüggedtségemet. A kétdimenziós vásártereken járva, nekem nagyon hiányzik a tárgyak és termékek saját érzékszerveim által való megtapasztalása.

Centiket és mérőszalagokat tárolok az asztalomon, hogy valahogy megpróbáljak képet kapni a csábító termékek méreteiről, amiket lányos agyam nehezen transzformál át térbeli alakzatokká.

Írószerek vásárlása során csalódottan hiányolom a megszokott papírbolt illatait. Ráadásul nem tudok kevdenc hobbimnak élni, úgymint apró papírcetliket összefirkálni a polcon a kiválasztott tollakkal, ellenőrízendő, hogy elég lendületesen fog e szaladni a hegye az írás közben a füzetlapon, és vastag vagy vékony vonalat húz majd, kék vagy fekete színben. Istenem , néha iylen régimódi vagyok :D

Szeretem az ujjaim között érezni az anyagok textúráját, szaglászni és illatolni, tapogatni és fogdosni a termékeket. Tipikusan az árusok réme vagyok.

Mindamellett szeretem hogy a piacon személyes történetek részese lehetek. Megismerem a néniket, akik zamatos almát hoznak a saját kertjükből, kedves vagy vicces sztorikat mesélnek és  megallgatják az enyémeket is. Szeretettel ajánlják a portékákat, felhívva a figyelmem hogy éppen a mézédes töknek vagy a kovászolni való uborkának van e szezonja.

Viszont senki nem segít a webshopban, hogy biztos a jó méretű ruhát választottam e ki, és abban sem, hogy megsúgja, hogy ez a lila sapka, amit rajongva csaptam a fejembe-vagyis a virtuális kosaramba- egyáltalán nem áll jól a vörösre festett hajamhoz.

Feletted is eluralkodnak néha a negatív történések, amik kibillentek a hétköznapok nyugalmából? Áldozatnak érzed magad, akit ostoroznak a 'felsőbb hatalmak' ? Pedig mindig van választásod, állj át az öröm oldalára!

Az őszi időben, amikor lecsengett a gyönyörű aranysárga napsütéses indián nyár, és beköszönt a szürke esőzések kora, hamar hatalmába keríthet bennünket az őszi lehangoltság. Elég egy pár napos intenzív esőzés, hogy elmenjen a kedvünk az avart rugdosó sétáktól,  a délutáni vagy hétvégi biciklizéstől a barátokkal, még akár a boltig való kimozdulás is erőfeszítést igényel, mert úgy irtózunk a zuhogó esővíztől, mint a macskák. És nagyjából úgy is kuckózunk be a kanapé sarkába vagy a fotel mélyébe, amikor csak tehetjük.

Áldozatai vagyunk a történéseknek?

Hamar elkezdjük sajnálni magunkat, akiket bezárt ősi, folyton kiszámíthatatlan ellenségünk az IDŐJÁRÁS. Pedig nem. :) Ha így érzünk, akkor azt hiszem  a baj a  mi készülékünkkel van. Rossz adóra programoztuk. Gyakran rajtakapom magam is, és  az ismerőseimet is, ha figyelek, hogy áldozatként busongunk a dolgok alakulása felett. Sőt vannak akik árgus szemmekkel lesik, mikor milyen módon szúrt ki velük az ÉLET, a felsőbb hatalmak, akik ezt vagy azt teszik velük..de leginkább állandóan ellenük. Az ember szeret gyüjtögetni, ősi ösztön ez bennünk, csak a bogyók helyét mára felváltotta valami más. Kinél mi. Tárgyak. Vagy sérelmek. Figyelem őket, akik elszánt megszállottsággal szedik listába a napi bosszantó apró hétköznapi történéseket, a sértésnek elkönyvelt véleménynyilvánításokat barátoktól vagy ismerősöktől.

Bosszúság-gyüjtő vagy?

Te is ilyen vagy? Észrevetted már magadon, hogy megmagyarázhatatlan lelkesedéssel gyüjtögeted és lesed a bosszúságokat, amiken felhúzhatod magad, aztán már nyomhatod is a hívógombot, hogy a párodra, a legjobb barátodra vagy az anyádra ömleszthesd a sérelmeket és a bosszúságod?

Hm, akkor ebben az őszi időben egy alap méregfaktor minden alkalommal könnyen akadhat. Az időjárás sokszor szolgáltat bosszankodnivalót neked. De mi lenne, ha ez nem lenne többé így? Ha nem a bosszúság okozna örömöt, hanem tényleg örömteli, vidám dolgok..

Mit kell ehhez tudni?

Örömlista

Először is, én azzal kezdeném, hogy készíts egy listát. Írhatod a telefonodba, az mindig kéznél van, de ha régimódi vagy, és rajongsz a papírboltokért, a vicces vagy szép tollakért, és nem akarod végképp elfelejteni a kézzel írás képességét :D akkor használj egy kis színes, szép mintájú noteszt, ami befér a táskádba. Szóval a lista szóljon arról, hogy mi az amit szeretsz, mi az ami jó érzéssel tölt el, uram bocsá, BOLDOGGÁ tesz. Amibe bele tudsz feledkezni, ami magával ragad. Fura, de néha az emberek azzal sincsenek tisztban, mitől is lennének boldogok, mi az amitől jól éreznék magukat. Ne kövesd el ezt a hibát, listára fel!

És ne csak nagyban gondolkozz, inkább merülj el a makróvilágban!

Apró dolgok ezek, menj vissza akár a gyerekkorodba, sok klassz dolog hever ott teljesen a feledés homályába burkolózva, amiknek pedig teljes létjogosultságuk van mind a mai napig az életünkben mint; rugdosni az avart, vagy hintázni, szines leveleket gyüjteni. Hangosan énekelni és táncolni a kedvenc számodra, mikor senki nem lát, vagy kihasználni erre a takarítás adta fantasztikus lehetőséget, hidd el, úgy fogsz haladni, mint már régen :D Lehet szeretsz csak ülni és nézni a vizet egy szó nélkül, vagy az esőt, bentről, egy romatikus dalt hallgatva. Szeretsz gyöngyökben turkálni az ujjaiddal, jó érzéssel tölt el ha hosszú percekig fésülheted a hosszú hajad.Ismerek valakit, aki például, ha szomorú mindig megmossa a haját, mert utána annyira jól érzi magát szépen és lobogó hajkoronával. De feldobhat téged egy vasárnap délutáni szépítkezés, egy kis idő, amit csak magadra fordítasz. Te és a bőrradírok, krémek boszikonyha világa.

Légy száz százalékban jelen!

Akármik is ezek, közös bennük, hogy te ott vagy. Jelen vagy. Nem esel szét épp ezer gondolatfolyamba, hanem ott vagy,

abban vagy teljesen jelen, amit csinálsz.

Megengeded magadnak, hogy odafigyelj. És ha nem kapkodsz, nem rohansz, nem vágysz máshol lenni, mint ahol épp vagy, felfedezheted, hogy esetleg igen, a főzés is tud boldogságot nyújtani, mert ezer aspektusa adhat ezer apró örömöt. Csak türelem kell hozzá, ami megjelenik, ha ott vagy, és arra figyelsz amit csinálsz. Hogy milyen szép a színe a zöldségnek, vagy milyen vidám egy jó késsel apró szeletekre vagdosni szét egy pirosló paprikát. Turkálni csuklóig a lisztben, összekoszolni a kezed, mint gyerekkorodban.

Fókuszáld a figyelmed!

Ha elkezdesz arra figyelni, hogy mi az ami még örömmel tölt el, és minden feladatban azt keresed ez vajon milyen eddig nem sejtett kellemes érzést kelthet bennem, akkor máris boldogsáperc vadásszá váltál. Áthelyezted a fókuszt, és a bosszantó történések helyett az örömperceket kezdted el gyüjtögetni, amiknek a száma napról napra növekedni fog, ha figyelsz a dolgokra, figyelsz az érzéseidre, ha megengeded magadnak, hogy jól érezd magad az adott szituációban...és ha nem felejted el, hogy szinte mindig választhatsz, hogy jól akarod e érezni magad, vagy bosszankodni szeretnél megint. Kérlek maradj is meg ebben, ha ki is akar billenteni a világ, a történések, az időjárás vagy a felsőbb hatalmak, te maradj jelen, és maradj meg boldoságperc vadásznak!

Mi az ami téged örömmel tölt el, akármilyen apró és fura tevékenység?

Az első próbálkozásom a relaxációval.

Természetesen januárban történt, az aktuálisan kötelező újévújélet nekibuzdulások időszakában, ami engem is beszippantott. 

Nem tudom te gyakorló relaxáló vagy e, vagy volt e próbálkozásod már ebben a témában, ha igen, tuti te is észrevetted, hogy a relaxáció szinte természetfölötti képességekkel ruházza fel a kezdő gyakorlókat. 

Ahogy ugyanis elhelyezkedek, a tökéletesen alkalmas, előreláthatóan hosszú távon kényelmes pózban, az előre  beállított kellemesen lágy és aura, valamint csakra és emellett negatív rezgéseket tisztító zene hangjaira megkezdeném az ellazulást, abban pillanatban az összes létező ( és eddig rejtve bújkáló) érzékszervem a Marvelli hősökével vetekedve kiéleződik.

A kellemesnek hitt fekhelyemet a matraccal érintkező testem minden egyes négyzetmilliméterével érzékelem, a legapróbb gyűrődés is ijesztően fenyegetőnek tűnik, veszélyeztetve a tökéletes ellazulást. De sebaj, hanyattfekve, végtelen nyugalomban ficánkolok, hogy egyenletesre símítsak minden apró ráncot, és amikor megvan kezdődhet végre a teljes kikapcsolás.

A testemre koncentrálok, szigorúan figyelve, hogy tényleg jól ellazítsam rongybabaként szétterülő részeim. Többször is megmozgatom a porcikáimat, hogy biztos legyek benne, már szinte hozzám sem tartoznak.

'Lazíts, lazítsd már el, még nem elég, megfeszül..érzed? Vagy nem? Vagy mégis? Na mégegyszer szorítsd meg, hogy biztos legyen. Ahh, basszus, tiszta ideg vagyok, mindenem feszül..lazíts máár!! Na most, jó, elengedem, el én, menj.. lazulj! Rongybaba vagyok, roooongybabaaa!!!'

És ekkor ebben a meghitt önnönvalómmal folytatott szeretetdialógusba megérkeznek A Hangok.

A külvilágból..

Elindul a lift.

A szomszéd ablakon fölhúzzzák a redönyt.. 

' Ezek most kelnek? Azta jó dolgukat..lazítsss!

Használnom kellett volna egy kis levendulavízet, az annyira kellemes illatú és állatira ellazít...'

A falon túlról egy idegen szaggató köhögését hallom.

' Covid? 

'Viszket a hasam. 

Meg a könyököm.

Viszket a lábam is. Ez már túlzás.

Persze, elfogyott a testápolóm. Azt is rendelnem kell. Édes álom. Hm isteni illata van, mint egy karácsonyi sütinek. 

Éhes vagyok. LAZA vagyok!!'

'Édes álom, mi? Hogy van az, hogy mások azzal küzdenek, hogy be ne aludjanak realáxálás közben? Komolyan nem értem. Biztos azok, akik képesek a vonaton is elaludni. Egy vonaton!! Aztán persze Kecskemét helyett Szegedre futnak be. Vagy nem? Ezt se értettem soha.. '

Az utcán két kutyás ismerős a csaholó ebeket túlkiabálva üdvözli egymást.

Megy a villamos..és jön is.

A kereszteződésbe megérkezik a percek óta közeledő visítva közlekedő három tűzoltóautó és egy mentő, akik szégyentelenül üvöltő szirénáikkal azon tanakodnak, ki jusson át először a elágazáson.

'Hogyaza!!! Lazítok..ellazulok, a külvilágot kizárom..nem hallok..süket vagyok, nem létezik külvilág, hogy a csudába legyek így buddha??'  

'Hmmm, koncentrálok a zenére..ez elnyomja a hangokat.

Ez a zene kb öt perce megy körbe-körbe..Ez őrületesen egyhangú.

Ez őrületesen idegesítő.

Jó, kizárom a zenét is. Csönd van..nem hallok semmit, csak a légzésem figyelem.

Ki kellett volna fújnom az orrom. Nem kapok rendesen levegőt.

Sípol az orrom. Isten azatyám sípol.! Állati mázli, hogy senki nem hallja. De én hallom. Semmi nem tud csendben működni ebben a  lakásban?

Be kéne kennem a mellkasom légzéskönnyítővel. Vagy nem is, az orromba kellett volna kennem..meg talán egy kicsit a fülembe is..

Elkalandoztam..Laza vagyok, laaaahaaazaa vaaahagyoook.'

'Megint a lift. (sóhaj)

Mintha olvastam volna valamit a meditáció optimális időpontjáról. Azt hiszem valamikor hajnali három és négy között van.

Vagy négy és öt között?

Akárhogy is, valami olyan lehetetlen időpontban, amikor MINDENKI alszik. Csakhogy, amikor MINDENKI alszik, akkor én is.

Az nem relaxáció lenne, legfeljebb szundikáció. '

'Senki nem dolgozik? Mindenki itt szambázik föl-alá ebben a kócerájban? Fogadok a szomszéd házból is ide járnak liftezni a nénik. Miért nem marad mindenki nyugton ott ahol van? Aki fönt fönt, aki lent lent? Mitől ilyen izgága itt mindenki? Szúúúúúszáááá laza vagyok.......'

'Baszki mi ez a hang? Most meg már a vonatot is hallom? De hát az vagy két kilométerre van!!! Ellazítom a vállam..el, el, el én!..Rohadt laza vagyok.'

'Bizisten a vonat az, még fütyül is.

Minek fütyül? Miért nem oson be csendben  az állomásra? Mindenkit föl kéne jelenteni csendháborításért. Én itt egy jobb világért, egy békésebb emberiségért küzdök. Meg a hajam is marhára húzza a hajgumi. Azzal is. De ez most mellékes. Ezek meg csak zajonganak, lifteznek, dudálnak..Én mondom hálátlan, önző emberiség.'

'LAZA A NYAKAM!!! Csoda, ha az emberek többsége tiszta idegbeteg ebben a városban?  Hát mi vagyok én jógi, hogy legyűrjek ekkora ellenzajt?'

BAMMM!!!

'ATYAÚRISTEN'

Hatalmas csattanás.

A szemben lakó szomszéd kínai család útrakelt.

Lehet japánok, mert tökéletesen figyelmen kívül hagyják a hibátalnul hangszigetelten és légmentesen záródó legalább 20 cm vastag biztonsági ajtójukon virító kilincset. Valószínűleg csak az elhúzható ajtókat ismerik, a kilincset pedig az európai ajtódivatban fellelhető, kötelezően megjelenő, haszontalan dísznek, vagy a gonoszt távoltartó naív szobrocskának tartják.

Ha jól számolom még egyszer sem használták.

Az ő pompásan záródó és működö, alig pár éves, csilli-villi ajtajukkal homlokegyenest szembenálló, nagyjából harmincöt-negyvenéves, kissé ütött-kopott és az irányukból ilyenkor érkező kb. 15 köbméter sűrített levegő útjában hanyag eleganciával lengedező ajtóm áll, mely ekkkora nyomásban már alig-alig állja meg a helyét. Minden ilyen alkalommal hangos és váratlan  dörrenéssel csapódik a keretnek..és én minden ilyen alkalommal azt várom riadtan, hogy keretestül zúdul be a lakásba, és döngve, örökre használhatatlanná válva elterül a padlón. 

Én a nagy lazulásban ijedten kapok szívinfarktust és kihagy a levegőm, a tenyerem egy pillanat alatt izzadt lesz, és érzem, ahogy az ijedtség energikus zsibbadása végigrohan az ellazulásra kényszerített testemen, míg sziporkázva éri el az ujjaim az összes végtagomon.

Ahogy levegőt kapok és realizálom, hogy nem dőlt rám a ház, de még az én öreg, viharvert ajtóm sem landolt a lakásban, azonnal fölülök és torkomszakadtából ordítani kezdek, hogy levezessem a pánik okozta sokkot. 

'XQGDJRUV+/SSSIK/++TZZZ%WRRR%%QKA!!!!'

( Tetszőlegesen behelyettesíthető minden ilyen alkalomra használt személyes káromkodásokkal. Ilyenkor naygjából mindet el szoktam ordítani :) )

És ezzel a kellemes levezetéssel, egy időre be is fejeztem a relaxációt az én kis panelfészkemben. Azt hiszem ehhez még sokat kell fejlődnöm, -bár ennek lehetősége így eléggé korlátozottá vált, -hogy egy ilyen környezet összes hatását kizárva tudjak hathatósan és tevőlegesen hozzájárulni egy jobb és békésebb világ létrejöttén :)

ui: Persze nem szabad feladni, és mint tudjuk a medvén kívül minden nehézség megerősít, tehát pont egy ilyen környezetben van égető szüksége az embernek hathatós stresszkezelésre! Úgyhogy relaxálásra fel!! Szú-szá.