Gyerekkoromban hallottam ezt a mondatot sokszor a karate edzőmtől. Őszintén szólva, mindig kicsit ideges lettem ettől a kiejelentésétől, mert én folyton úgy éreztem, hogy nincs a kezemben az életem irányítása, és soha nem tudok elég időt szánni  azokra a dolgokra, amik engem igazán örömmel töltenek el, amivel tényleg foglalkozni akarok, bármennyire is lényegtelennek és kevéssé fontosnak tűntek is azok a dolgok, legalábbis a társadalom szemében.

Legyen szó olvasásról, napon ücsörgésről, vagy az ablakban ülve bambán bámulni az utcán elhaladókat. Egy tinédzser életében mások a prioritások �

Hogyan lehetnénk az idő urai?

Sokszor eszembejut azóta is ez az ominózus, bosszantó mondat, mely az edzőm hitvallását képezte. Jellemzően olyankor merült fel a múltból a tudatomba, amikor időre lett volna szükségem, vagy amikor mások panaszkodtak arról, hogy semmire nincs idejük. Amikor elszöktem volna kicsit az életemből, hogy megint ott csücsüljek egy fa tövében egy könyvvel, vagy egy padon ülve csak bámuljam az elsietőket. S mi tagadás egyre gyakrabban történt ez meg.

És hát lássuk be, ki ne érezné magát egyre gyakrabban így manapság?

Mindnyájan érezzük a gyorsulást és mindenkinek görcsbe rándul a gyomra tőle, ki élvezi ezt egy ideig, ki nem.

Mint a vidámparkban a hullámvasutat. Bevallom, engem mindig rettegés töltött el rajta, ahogy elindult a zuhanás, az őrült tempóval..és én rémülten szorítottam a kapaszkodót, hátha kontrollálhatom a sebességet, vagy megállíthatom a lendületet. Csak irányítani akartam a dolgot, miközben kiszolgáltatva süllyedtem, emelkedtem számomra riasztó iramban.

Persze mindnyájunk életében más a ‘hullámvasút’.

És hát miről is szól ez a mondat, ha nem az irányításról?

Az életem járművének a kormányát nekem kell fognom. A sok fontos dolog mellett az életemben MINDIG időt kell találnom a legfontosabbra benne : MAGAMRA!

Önzésnek hangzik?

Jelen társadalmunk sugallatában annak tűnhet, de vegyük ezt a másik gondolatot:

Mindenki csak abból tud adni, amije van.

Ha én nem vagyok jól, akkor SENKI nem lesz jól körülöttem. Ha frusztrált vagyok, fáradt és ideges, ha nem tudok feltöltődni, mert csak pörög a kerék velem, elborítanak a tennivalók, a határidők és a muszáj cselekedetek és nem jut időm feltöltődni, pihenni, megállni, szusszanni, akkor nem tudok továbbadni mást csak a dühömet, az elcsigázottságomat  a türelmetlenségem …s végül ‘Tudjukki’-vé válok. És veled is ez fog történni, ha nem vigyázol!

Ezt nem teheted meg a világgal!

Hogy hagyod magad belehajszolni egy rohanó életbe. Hogy hagyod, hogy elfásult Darth Vaderek uralkodjanak fölöttünk, és egyen-vödör arcukra formálják a világot, amiben élsz! Ha rohanva hagyod kiszipolyozni magad az életedben, s a fásultságtól a végén a kedveseden, a gyerekeden a kutyádon vagy a macskádon csattan a kimerültséged ostora, akkor mindennek a tetejébe még a lelkiismeretfurdalás is gyötörni fog, s kinek hiányzik még egy csapás? Nem beszélve az említettek csúnya bosszúiról.

A végén egy olyan negatív spirálban találod magad, ahonnan  cefet nehéz kilábalni. Szóval tudd, hogy mindig van magadra idő! És tedd meg Te, amíg dönthetsz erről, hogy megállsz, mert tapasztalatból tudom, ha te nem teszed meg, megteszi veled az élet..és ugye ezt a mondást is ismered:

Azt gondolod az egészséges élet költséges, de próbáltad már a betegséget?

Nos ugye? Legyen a kezedben az irányítás! Döntsd el Te, mikor van már szükséged feltöltödésre, és találd ki azokat, amik rövid idő alatt is képesek megnyugtatni az idegeidet, elrepítenek a jelen pörgéséből a saját belső harmóniádba.

Igen, hisz hol máshol találhatnál igazi békét? A külső világ ingatag és kiszámíthatatlan, de belül a csendet és idillt te teremted, az a te csended és a te békéd. Kell, hogy legyen belül egy ilyen töltés, ami segít a mindennapokban. Ahová mindig vissza tudsz nyúlni.

A nagy testvér világának szemében önző, aki csak önmagával törődik, a többiekkel ( a társadalom) pedig nem. De hogy törődnénk mással, amikor még magunkkal sem tudunk? Vannak ahol már kezdik felismerni, hogy nem lehet az embereket a végtelenségig kizsigerelni, mert a végén összeomlik a rendszer. Neked is el kell jutnod idáig, ha a te környezeted még nem jutott. Változtass te először! És ki harcolná ki neked ezt az időt, ha nem te?

Vésd eszedbe az egyén a fontos!

Minden az egyből indul ki és oda fut vissza. Minden közösség a  sok kis egyből tevődik össze, és minden egy számít! Neked is számítania kell! Számítanod magadnak és számítaniuk a környezetedben élőknek.

Az új tempó a lassulás!

Talán csak egy apró napi rutin, hetente egy nagyobb lélegzetvételű énidő. És légy következetes, mint a villanyszámlával, amit meg kell tenni, meg kell tenni..legyen az akár csekkbefizetés, akár saját magad kényeztetése, ami feltölt, és mozgásban tart a továbbiakban. Ami megment és megóv téged a szeretteidnek szerető társa lenni! Ne mondd, hogy ez nem fontos!

Mert Fontos vagy!

Carl Honoré A lassúság dicsérete című könyvében így fogalmazza meg, mit jelent a lassítás:

„…gyors és lassú nem csupán sebességbeli különbséget jelent. Nagyszerűen példázzák, ahogyan a saját életünkre és a világra tekintünk. A gyors a tempója miatt agresszív, kontrollálni akar, analitikus, elsietett, stresszes, felszínes, türelmetlen, elfoglalt, túlhajszolt, mennyiségi és nem minőségi. A lassú ennek az ellentéte: nyugodt, törődő, befogadó, intuitív, kiegyensúlyozott, türelmes, minőségi és nem mennyiségi. Valós és tartalmas kapcsolatok kiépítéséről szól – az emberekkel, a kultúrával, a munkával, az ételekkel, mindennel.”

Döntsd el, hogy akarsz élni?

Kezd lassan � és mindig tudd, hogy mindenki arra ér rá, amire akar.