'Jobb lett volna, ha ugyanabban az időben jössz- mondta a róka.-Ha például délután négykor érkezel majd, én már háromkor elkezdek örülni. Minél előrébb halad az idő, annál boldogabb leszek. Négykor már tele leszek izgalommal és aggodalommal; fölfedezem milyen drága kincs a boldogság. De ha csak úgy akármikor jössz, sosem fogom tudni, hány órára öltöztessem díszbe a szívemet...Szükség van bizonyos szertartásokra is.

- Mi az hogy szertartás? - kérdezte a kis herceg.

-Az is olyasvalami, amit alaposan elfelejtettek- mondta a róka.- Attól lesz az egyik nap, más mint a másik, az egyik óra különböző a másiktól. Az én vadászaimnak is megvan például a maguk szertartása. Eszerint minden csütörtökön elmennek táncolni a falubeli lányokkal. Ezért aztán a csütörtök csodálatos nap! Olyankor egészen a szőlőig elsétálok. Ha a vadászok csak úgy akármikor táncolnának, minden nap egyforma lenne, és nekem egyáltalán nem lenne vakációm. '

Szertartás, ünneplés, vakáció. 

Boldogságot sugárzó szavak, de hogy vagyunk vele valójában? Képesek vagyunk ünnepelni? 

Évekkel ezelőtt egy barátom mondta nekem szomorúan lesújtva, hogy azt vette észre, nem tudunk ünnepelni. Elfelejtettük hogyan kell. 

Az ünnepet jellemezhetjük azzal, hogy kitüntetett és pontosan meghatározott időtartamról van szó, mely alatt a mindennapokban szokatlan cselekvés a természetes. A másik meghatározója, hogy ismert a kezdete és a vége. 

Amikor gyerek voltam imádtam az ünnepeket. Bármit ami kiszakított a hétköznapok egyhangúságából és valami mást, valami újat nyújtott, megdöccentve a mindennapok egyhangúságát. Szerettem az iskolai ünnepeket, amikor felbolydult méhkasként zsongott az épület, ahol végre köpeny nélkül, kopogós cipőben parádézhattam. És persze egy ünnep mindig felborította a tanítás menetét, vibrált a levegő valami izgatott várakozástól, pirospozsgásabbak voltak az arcok, felszabadultabbak a nevetések, mert mindenki tudta, hogy ez a nap lazább lesz mint a többi, nincs aggodalom, ma senkit nem hívnak a táblához, az örömé és az életé a főszerep. Ünneplők, versek, dalok és a szabadság lehelete. 

Az otthoni ünnepeket is szerettem. Talán az egyedüli lány voltam a korosztályomban, aki a húsvéttól sem kapott sikítófrászt. Izgatottan vártam otthon a locsolókat, ilyenkor mindig volt otthon süti, üdítők és a várakozás, hogy mikor jönnek, kik jönnek, meddig maradnak és mit mesélnek? A máskor oly csendes otthon megnyílt a látogatók előtt, vendégek jöttek, akik kedvesek voltak, meséltek és legyezgették női hiúságomat.

''Az a tény, hogy minden kultúrában találkozunk ünnepekkel, arra enged következtetni, hogy
azok meghatározott funkciókkal rendelkeznek, éspedig olyan funkciókkal, amelyek nélkülözhetetlenek és semmi mással nem helyettesíthetők.'' írja Andor Csaba

Aztán valahogy elkezdett a világunk egyre gyorsabban pörögni. Az ünnepek már egyre kevésbé fontosak,  legalábbis abban a formában ahogy régen ünnepeltük őket. Mára az ünnep szertartásai lassan kikopnak az életünkből. Annakidején elképzelhetetlen volt, hogy valaki a karácsonyt ne az otthon melegében, feldíszített karácsonyfa és szerető családja körében ünnepelje. Miközben manapság, a túlhajszolt tempó eredményeképpen, legtöbben mire az év végére érünk, másra sem vágyunk, minthogy lehetőleg jó távol legyünk mindentől és mindenkitől, kipihenhessük az elmúlt időszak agyatlan rohanását. A legtöbben hidegrázást kapnak a gondolattól, hogy terülj-terülj asztalkámat varázsoljanak a család orra elé, nem is beszélve a az ajándékokról, a megfelelően hangulatossá varázsolt, csilli-villire takarított otthonról és szívesen elmenekülnek egy szállodába, ahol kiszolgálják őket, és így megszabadulhatnak az ünneppel járó nyűgtől. Igen, kinek marad manapság erre energiája? 

De akkor mi lesz az ünnepekkel? Tényleg nem vágyunk már a varázslatokra, a hétköznapok monotóniájának legyőzésére?  Nincs szükségünk szertartásokra? Tényleg nyűg az ünnepi előkészület?

 'A szertartás mindig kiemelkedés a hétköznapokból, visszakapcsolódás az egységhez és a teremtéshez. Ahol egységre törekednek, ott gyakran szertartás történik - és ahol szertartás történik, ott megjelenik az egység. Az egység a világgal, a kapcsolat azzal, ami túlmutat az emberen, az egyszeri emberi létezésen. A szertartás lényege az élmény, az átlényegülés, a meghaladás, a tudatosság, a külső és belső előkészületek, esetleg próbatételek, az idő megszentelése és az élet megszentelése - amikor az idő puszta mennyiségből egycsapásra minőséggé változik át.'( Csörgő Zoltán)

 'Szent idő'

A legtöbb mai ember ünnepeiből hiányoznak a szertartások, hiányzik az érzelmi elmélyülés, összekapcsolódás, meghittség élménye. Elavultnak, unalmasnak és idejétmúltnak tünhetnek a régi szertartások és szokásai az ünnepnek. Ezért fontos, hogy az ünnepek ne csak ismételjenek, hanem rendre új elemekkel is
bővüljenek, különben hamar kiüresednek. Vagyis újítsuk meg és szabjuk személyre, és korra az ünnepeinket!

Ez a nap más mint a többi. 

'Az ünnep apokaliptikus természetű: ... az ember lehántja magáról Énjét, igazi lényében
megnyilatkozik, és a közösségben minden emberrel egyesül.' (Hamvas Béla)

 Miért kophattak ki az ünnepek az életünkből?

Szépen lassan leszoktunk arról, hogy elegáns öltözékben látogassunk el bizonyos helyekre, megtisztelve ezzel az eseményt, a hely szellemét, az előadókat és magunkat is. Ma már nem öltözünk ki ha elmegyünk egy moziba, egyre kevésbé, ha meglátogatunk egy színházi előadást és előfordul, hogy az operába is farmerban és ingben ülünk be.

Pedig az előkészület, a test és lélek ünneplőbe öltöztetése is egy ráhangolódási rituálé az előttünk álló eseményre. Az elidegenedés és az elmélyülés elutasítása általános trend lett az életünkben. A rohanás, a túlhajszoltság, a fáradtság  és a kényelem végül legyőzi az igényünket a meghittségre, az ünnepek megülésére, megélésére. Mert az  ünnep előkészítésén megintcsak dolgozni kell, az energiát igényel. A szertartásokat elő kell készíteni, ki kell találni, meg kell szervezni, és már annyira elcsigázottak vagyunk a hétköznapokban, hogy nem tudunk plusz energiát fektetni sokszor olyan dolgokba sem, amik pedig végül megtérülnének, hisz pont a feltöltődésünket szolgálják. Paradox és szomorú helyzet.

Ki kell alakítanunk a saját ünnepeinket

A mindenkit érintő 'kötelező' és elfogadott ünnepek, (nemzeti, állami, vallási) mellett megvannak a saját ünnepeink ( családi, születés és névnapok, évfordulók) mindezen túl kitalálhatunk magunknak saját ünnepeket is. Apró hétköznapi szertartásokkal törhetjük meg a mindennapi fárasztó létezést. Ünnepet varázsolhatunk szinte bármiből. Apró szertartásokat találhatunk ki magunknak, amivel kis időre kiszakítjuk magunkat a megszokásokból. Alakítsuk ki a magunk rituáléit. Szertartások nélkül nincs ünnep. Az ünnepek minden alkalommal megerősítik a kapcsolatokat. Minél személyesebbé alakítjuk, annál inkább a sajátunknak érezzük, annál nagyobb erővel bírnak és erősítik a kapcsolódásokat.  

Ezek a magunk által kialakított rituálék keretet adhatnak életünknek, tágabb és szűkebb értelemben, segítenek biztonságot teremteni, keretek közé helyezik széteső életünket. Értéket és értelmet adhatunk a létezésünknek segítségükkel.: Ha megünneplem, értékes, ha értékes máris jobban érzem magam benne.  Ha foglalkozom vele, kitalálom, megszervezem, időt fordítok rá, máris értéket adok neki, mint ahogy a Kisherceg tette a Rózsával. ' Az idő, amit a rózsádra vesztegettél: az teszi olyan fontossá a rózsádat.' Tehát fontos időt vesztegetnünk a nekünk fontos dolgokra. Vagyis, meg kell gondolnunk mire vesztegetjük az időnket!

A szertartások rituálék szerepet kaphatnak a gyógyításban, a szépségápolásban, az étkezésünkben és bármely területének az életünknek. 

Az ünnepek megélése akkor is fontos, ha nem vagyunk kapcsolatban. A kapcsolódásunkat az élettel, az örömmel, a létezéssel egyedül is megünnepelhetjük. Egészen sajátos ünnepeket is kitalálhatunk. Van akinek a reggeli tökéletes habos kávé elkészítése a reggeli szertartása, amivel ünnepivé emeli a nap indítását. Gondoljunk csak a japán teázási szertartásra, ahol minden mozdulatnak jelentősége és fontossága van. Ha az ünnepre gondolunk nemcsak grandiózus tüzijátékok és embertömegek megmozdulásaira asszociáljunk Az ünnep csodája, hogy lehet akár egészen apró, bensőségesen egyéni. Megteremthetjük magunknak akár nap mint nap. Rajtunk múlik mit emelünk ünnepivé az életünkben!

'Az ünnep felment és kiszakít a mindennapi kötelességek terhétõl, kiragad az itt és most korlátaiból. „Akit magával ragad az ünnep, az nem egy kronológiából egy másikba lép át – mondja Nyíri Tamás –, hanem az idõbõl az örökkévalóságba.'

Ha nem ünnepeljük meg az ünnepeinket, a napok szürkesége legyűr bennünket. Lelkünk egy folyton szomjazó szikkadt sivataggá válik, és lassan azt érezzük, hogy kiégtünk.

Ha kialakítjuk a saját, csak ránk jellemző személyes ünnepeinket, olyan szertartásokkal, amik akár szakítanak is a régi hagyományokkal, új tradíciót teremthetnek. Találjuk ki milyen módon tudunk mi ünnepelni! Legyenek saját szertartásaink, teljesen új szokásaink. A lényeg, hogy a hangulat, az érzés, az ünnep öröme a közös előkészület és az együttes ráhangolódás megmaradjon, mégha felújítva is. Formáljuk a képünkre az ünnepek menetét, hogy meg tudjuk ünnepelni azokat. Mert a szertartások és az ünnepek  nagyon fontosak az életünkben, hogy összekapcsolódhassunk másokkal, és kapcsolatban maradjunk a lelkünkkel, amit ünneplőbe öltöztetünk ezen alkalmakkal.

 Azt mondom, ünnepeljünk!

Ünnepeljünk évfordulókat, napfordulókat, vallási és évszakváltó ünnepeket. Családi és saját magunk által létrehozott ünnepeket! Tanuljunk meg ünnepelni, éljenezni az eseményeket, az életet! Ne forduljunk el az ünnepektől, hanem alakítsuk őket a saját ízlésünk, életünk, felfogásunk és érzelmeink szerint!  Ünnepeljünk barátokkal, rokonokkal, sokan, vagy egyedül! De ne hagyjuk elveszni ezt a lehetőséget az örömre, a meghittségre, a kapcsolódásra. Mert szükségünk van rá!