Az érzékek piaca

Életünk a cyber térben

Valamelyik nap megláttam a szemem sarkából egy cikket, ahol azon morfondírozott a szerző, hogy vajon tényleg valódi e a világunk, vagy elképzelhető, hogy egy a filmhez hasonló mátrixban élünk?

Az igazság az, hogy mostanában én is ezen tépelődöm.

Mert nézzük csak mi az, amit ma már nem a cyber térben élünk meg?

Egy ideje megfigyelhető, hogy szépen lassan átcsúszunk a cselekvő, mozgolódó lényekből statikus felhasználókká. A kinti világból a monitor mögöttibe. Őrületesen sokan kezdjük úgy a munkanapot, hogy lehuppanunk a számítógép elé, parktikusan az okoseszközön intézzük a  pénzügyeinket, bármilyen lehetetlen helyen és helyzetben bankolhatunk, utalhatjuk a pénzünket keresztül-kasul a virtuális térben. A monitor elé szögezve építünk birodalmakat, lakberendezünk  vagy lövöldözünk ellenséges  zombikra vérmérsékletünktől függően, ott beszélgetünk és koccintunk a képzeletbeli térben a barátainkkal, ott  tartjuk a kapcsolatot a családunkkal, ott tanuljuk a matekot, kereket cserélni vagy origamizni és ott keresgélünk a nagy Ők között is, hanyag és laza kézmozdulatokkal söprögetve a képernyőt.

És a kijelzőn válogatunk a gombamód szaporodó webáruházak elképesztően változatos kínálatában. Kihagytam valamit? :D

S ha ez nem lett volna eddig is egy kicsit ijesztő és egyre gyorsuló tendencia, a  járványhelyzet is lökött még egy nagyot rajtunk, hogy átessünk a webvilágba.

Most már azok is, akik eddig őrdögtől valónak tartották és megpróbálták elkerülni az interetes zombivá válást, ha nem  élnek a világháló  adta  lehetőséggel, valóban nehézzé, bizonyos szinten akár lehetetlenné teszik az életüket.

Vásárlás két vagy három dimenzióban?

Ha te is  szeretsz piacra járni, átérzed a mostani csüggedtségemet. A kétdimenziós vásártereken járva, nekem nagyon hiányzik a tárgyak és termékek saját érzékszerveim által való megtapasztalása.

Centiket és mérőszalagokat tárolok az asztalomon, hogy valahogy megpróbáljak képet kapni a csábító termékek méreteiről, amiket lányos agyam nehezen transzformál át térbeli alakzatokká.

Írószerek vásárlása során csalódottan hiányolom a megszokott papírbolt illatait. Ráadásul nem tudok kevdenc hobbimnak élni, úgymint apró papírcetliket összefirkálni a polcon a kiválasztott tollakkal, ellenőrízendő, hogy elég lendületesen fog e szaladni a hegye az írás közben a füzetlapon, és vastag vagy vékony vonalat húz majd, kék vagy fekete színben. Istenem , néha iylen régimódi vagyok :D

Szeretem az ujjaim között érezni az anyagok textúráját, szaglászni és illatolni, tapogatni és fogdosni a termékeket. Tipikusan az árusok réme vagyok.

Mindamellett szeretem hogy a piacon személyes történetek részese lehetek. Megismerem a néniket, akik zamatos almát hoznak a saját kertjükből, kedves vagy vicces sztorikat mesélnek és  megallgatják az enyémeket is. Szeretettel ajánlják a portékákat, felhívva a figyelmem hogy éppen a mézédes töknek vagy a kovászolni való uborkának van e szezonja.

Viszont senki nem segít a webshopban, hogy biztos a jó méretű ruhát választottam e ki, és abban sem, hogy megsúgja, hogy ez a lila sapka, amit rajongva csaptam a fejembe-vagyis a virtuális kosaramba- egyáltalán nem áll jól a vörösre festett hajamhoz.

Visszaküldhetem?

Ijedezve nézegetem a ruhákat a neten, és csodálattal vegyes értetlenséget érzek, ha arra gondolok, hogy próba nélkül tegyem a kosaramba a kiszemelt blúzt vagy cipőt. Egy ismerősöm például  lehangolt  időszakaiban rendre karon ragad egy barátnőt, berongyol egy ruházati üzletbe, ahol aztán összegyüjtenek egy halom rongyot, ami csak a kezébükbe  akad és mindet fölpróbálják.  Egy csüggedt pillanatomban engem is elcsábított egy ilyen happeningre és bevallom arra az időre kiverte a fejemből a siralmas gondolataim, amíg a vicces  szerelésekben parádéztunk a próbafülkében.

Az olyan  kis manufaktúrák, vagy egyéni alkotók, iparművészek életében, mint én is vagyok, fontosak a vásárok. Ott adhatunk arcot a terméküknek, találkozhatunk személyesen a vevőinkkel, és a többi kiállítóval. Nagyon sok inspirációt ad, fontos kapcsolatok alakulnak ki ezeken a rendezvényeken, ötleteket adunk és tanulunk egymástól. Ebből  töltekezünk, hiszen sok hasonló beállítódású ember találkozik ezeken a vásárokon. Azok a vevők, akik  nem kedvelik az online vásárlást és ugyanúgy  imádják kézbevenni és az orrukat  beledugni  a krémeimbe, szappanjaimba, évről évre visszajárnak a kedvenc portékákért, és ilyenkor betáraznak belőle.

Vásár a monitoromon?

Egy személyes tér

A vásár egy közösségi kapcsolódási pont,

-ahol a márkák arcai közvetlenül találkozhatnak a vevőikkel, személyiségükkel és kisugárzásukkal még egy fontos pluszt adva hozzá a portékáikhoz.

-Ahol a vásárlók megtapogathatják, kézbevehetik, megszaglászhatják, ki- és felpróbálhatják a termékeket.

-Egy hely, ahol sok kreatív energiájú ember egy vibráló, pozitív atmoszférát teremt, egymást segítve, egymástól tanulva.

Ezek az alkotók akik itt  megjelennek, rajongva imádják azt amit csinálnak.  Valódi elköteleződéssel, hittel és magas szinten űzik a mesterségüket és ez egy elképesztően gondoskodó, szeretettel teli közösséget hozott  létre, ahol valóban inspirálják és támogatják egymást. És ez az ami elemi erővel jön át a vásárlók felé is.

Manapság azt hiszem mindennél jobban szükségünk van ilyen csoportokra, ahol hasonló értékrendű lelkes, optimista szellemű kreatív emberekkel találkozhatunk és töltekezhetünk.

A gyors reagálás elengedhetetlen

A járvány hatására sajnos ezeknek a zsongítóan vidám rendezvényeknek is egy esélye volt: átköltözni az  online térbe, ami egyrészt kicsit lehangol, amiért ez a csodás hangulat és a személyesség varázsa elveszik, ahogy kétdimenzióssá lapulunk a monitoron, ugyanakkor elvitathatatlan előnye, hogy az internetre költözött piaccal lényegesen  több emberhez tudunk eljutni.

Amikor kihírdették a korlátozó intézkedéseket a legtöbb piac azonnnal reagált a megváltozott helyzetre és habozás nélkül áttelepültek a digitális világba, létrehozták digitális platformjaikat, amit az alkotóközösség minden esetben lelkesen fogadott. A huszonegyedik században élünk, használjuk a vívmányokat és élünk azokkal. Ha helyén tudjuk kezelni, azt hiszem nem kell ördögűzőt hívnunk.

Most meglátjuk, a vásárlóink is ugyanennyire rugalmasak és lelkesen kitartóak e mellettünk?

 Átok vagy áldás?

Lássuk mi szól az online piactér mellet mégis!

Először is, ebben a kusza helyzetben ez a legbiztonságosabb vásárlási mód. Időnként pedig, ahogy azt már tavasszal is tapasztaltuk, az egyetlen.

Ezt -akárhogy is nézzük a dolgot, -elég nyomós érvnek érzem.

És amit persze már mind kívülről fújunk, nincs sorbanállás, se cipekedés és állítólag időt takaríthatunk meg, bár amikor épp beleveszek a gyönyörű képek forgatagába, nálam bizony órák repülnek el észrevétlen, hiába hogy nem kell oda és visszautaznom 3 d-ben.

Aztán itt van az tagadhatatlan  tény, hogy a vásárok egy szűkebb réteget tudnak becsábítani, tipikusan a a vonzáskörzetben élőket, esetleg az aktuálisan környéken nyaralókat, de egy internetes vásárlási lehetőség, az online térben, egy elképesztően nagy tömeghez képes eljutni, kiváltképp ha alkalmazunk egy rendkívül ügyes és ehhez mérten iszonyúan drága reklámszakembert :D

Szóval tekintsünk egyelőre megmentőként az online világra, ahol  működhetnek a kapcsolataink, amíg helyreáll a kinti világ, és újra az érzékelésé, a szubjektív élményeké és személyes kontaktusoké  lesz a főszerep. Amikor végre újra személyesen intézhetjük az életünket.